Sz. Bíró Marianna | Miskolci Szimfonikus Zenekar

Jelenlegi hely

Sz. Bíró Marianna

Született: 
1965.11.15
Szólam: 
1. hegedű
Kedvenc színed: 
Kedvenc színem nincs, a kék néhány árnyalata áll hozzám a legközelebb.
Kedvenc ételed: 
A zöldséges ételeket szeretem a legjobban.
Kedvenc italod: 
házi szörpök
Kedvenc filmed: 
Kedvencem nincs, természetfilmeket nézek legszívesebben.
Kedvenc könyved: 
Kedvencem nincs, főként az életrajzi regényeket szeretem.
Hangszer márkája, típusa: 
Márkajelzés nélküli hegedűn játszom.
Rólam: 

Mesélj kicsit magadról, kérlek! Miért választottad a zenész szakmát? Hogyan lettél muzsikus? Milyen út vezetett a zenekari tagsághoz?

Családunkban édesanyám ágán többen is muzsikusok, így viszonylag korán kapcsolatba kerültem a zenével, hallhattam a zenész életről, a muzsikusok világáról. Nagyapám az Avasi Református Templom kántora volt, édesanyám ének-zene szakos tanár, nagybátyám csellóművész. Békés városában nőttem fel, ahol a Tarhosi Énekiskola /Kodály-iskola/ hatása, szellemisége máig érződik, a kóruséneklés hagyománya tovább él. Az általános iskolai énekkari munka, szereplések, versenyek meghatározó élményt jelentettek számomra, s nem csak azért, mert Édesanyám vezette a kórust! A békési zeneiskolában a hangszeres és szolfézs tanulmányok mellett már korán megízleltük a kamarazenélés és a zenekari játék örömeit, és több alkalommal előadtunk gyermekoperát. A közös munka és az együtt elért sikerek hatására egy nagy családdá kovácsolódtunk. Mindezek együtt hozzásegítettek, hogy a zenei pálya felé orientálódjak. Eleinte a szolfézs jobban vonzott, mint a hegedülés, de családunk zenész tagjainak tanácsára és Gál Károly tanár úr biztatására a hegedűt választottam a továbbtanuláshoz. Tanár Úr hatalmas szakmai tudásán és nagyszerű pedagógusi munkáján túl rengeteg gyakorlásra, kitartó munkára, óriási akaraterőre és hitre volt szükség ahhoz, hogy Miskolcra kerülhessek, s hosszú évek alatt muzsikussá válhassak. Nagyon sokat köszönhetek Deák Ágnes főiskolai tanárnőmnek, aki tovább csiszolta, formálta játékomat.

A zenekari munkát már alsófokú tanulmányaim alatt megszerettette velem Fejes Antal igazgató úr, így nyaranta mindig örömmel vettem részt a békés-tarhosi zenei táborban. A közép- és főiskolai évek alatt is eljutottam zenekari táborokba, sőt később már kisegítőként játszhattam a Miskolci Szimfonikus Zenekarban, így egyre nagyobb kedvvel és egyre mélyebben „beleástam” magam a zenekari munka rejtelmeibe.

 

Mi alapján választottál hangszert? Miért?

A zeneiskolai tanárok vonós hangszer tanulását javasolták, s mivel vékony, kicsi lány voltam, a hegedűt választottam. Döntésemet nem bántam meg!

 

Kedvenc zeneszerződ, zenekari műved? Legemlékezetesebb pillanatod a zenekarban?

Nincs kedvencem, sok zeneszerzőtől sok művet szívesen játszom, szívesen hallgatok. Nagyon szeretem a barokk zenét, de örömmel játszom a bécsi klasszikusok hangulatos szimfóniáit is. A romantikusok közül különösen szeretem Csajkovszkij és Brahms világát, a XX. századból pedig főként Bartók zenéjét.

Zenekari kisegítői munkám után, a zeneakadémiai tanulmányok utolsó évében abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy tanárom, Gál Károly – a zenekar koncertmestere – és Sír László igazgató úr lehetőséget adott számomra, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar kíséretével és Déri András vezényletével diplomázhassak a Zeneakadémia Nagytermében. Életem legszebb és legmaradandóbb élménye volt.

 

Jellemezd magad 3 szóval!

A jellemzés soha nem egyszerű, saját magamat jellemezni különösen nehéz, 3 szóval pedig szinte lehetetlen feladat! Mások tudják valóban megítélni, hogy mik a domináns tulajdonságaim.

Igyekszem lelkiismeretesen és igényesen elvégezni a vállalt feladataimat, próbálok úgy élni és tenni, hogy azzal másokat is segítsek.

Nagyon fontosnak tartom mind az életben, mind a zenében az őszinteséget, az alázatot, a szerénységet.

 

Mi a legnagyobb vágyad muzsikusként?

Szeretném, ha a társadalmi életben megkapná méltó rangját a komolyzene, s minél többen felismernék fontos szerepét, személyiség- és közösségformáló erejét!

„A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható.”  /Kodály/

 

Említetted, hogy nagyon fontosnak tartod a zenében is az őszinteséget és a szerénységet. Miért gondold ezt így?

A zeneszerzők alkotásainak hiteles megszólaltatása a legfontosabb! Egyszerű módon, őszinte természetességgel kell átadnunk a zenén keresztül gondolatainkat, érzelmeinket. A hivalkodó, hatásvadász túlzásokat kerülni kell, hiteltelenné válhat tőle az előadás.

Zenekari muzsikusként pedig a zenekar egységes hangzásába kell beleilleszkednünk, belesimulnunk. Nem szerencsés megtörni azt, látványosan kitűnni, kiszólni. S ugyanezt tartom fontosnak a viselkedésben és a külső megjelenésben is.

 

A Kodály-idézet kapcsán kíváncsi lennék, hogy számodra mit jelent a zene a munkán túl természetesen?!

A zene nemesíti, gazdagítja, érzékennyé teszi a lelket, megnyugtat, erőt ad és feltölt. Mivel lelki egészségünk a gondolkodásmódunkon, a viselkedésünkön, emberi kapcsolatainkon visszatükröződik, tetteinken, szavainkon keresztül is megnyilvánul, ezért mindenkinek szüksége lenne erre a lelki táplálékra – lehetőség szerint  már gyerekkortól kezdve.

Ugyanakkor, ahogy a zene igényli a szüneteket, a lélegzetvételt, úgy számomra a mindennapi életben is fontos a zene és a csend harmóniája.