Mesélj kicsit magadról! Miért választottad a zenész szakmát? Hogyan lettél muzsikus? Milyen út vezetett a zenekari tagsághoz?
3 terület érdekelt pályaválasztás előtt, a biológia, a magyar nyelv és irodalom, és a zene. Végül első helyen a zenei szakközépbe jelentkeztem, felvettek, így nem gondolkodtam, hogyan tovább. Egész életemben zenekarban játszottam, már a zeneiskolában is, a Csuka Timi által vezetett vonószenekarban. Számomra mindig természetes volt, hogy zenekarban játszok, ezt a fajta csapatmunkát élveztem a szakmámban a legjobban. Nagyon inspirál, ha jó zenészekkel játszhatok együtt.
Mi alapján választottál hangszert? Miért?
Igazából nem én választottam. 2. osztályos korunkban bejöttek a zenetanárok az osztályba. Kiraktuk a padra a kezünket, és a cselló tanár néni mondta, hogy milyen jó nagy kezem van, ez pont jó lesz csellózni. Megmondom őszintén, ha tudtam volna, hogy fizikailag ilyen nagy teher lesz (itt az állandó cipelésre gondolok), akkor nem egyeztem volna bele...
Ki a kedvenc zeneszerződ, zenekari műved? Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod a zenekarban?
A 3 alappillér a kedvencem, Bach-Mozart-Bartók. A kedvenc művem nagyon sokáig a Bartók Concerto és A csodálatos mandarin volt..., de nem hagyhatom ki a 3.Brandenburgit, a Beethoven D-dúr hegedűversenyt, a Figaro-nyitányt és a Tavaszi áldozatot sem. De még sok van...
A legemlékezetesebb pillanatom A csodálatos mandarin volt, amikor nagyon zöldfülűként bekerültem a zenekarba, és ez volt az első mű, amivel kezdtem! Hát..., egy darabig nem igazán tudtam, hogy egyáltalán melyik földrészen is vagyok.
Jellemezd magad 3 szóval, kérlek!
Hú, ez nagyon nehéz kérdés! …
munkamániás, rugalmas, megbízható, … de ezen sokat gondolkodtam!
Mi a legnagyobb vágyad muzsikusként?
Az, hogy igazán azt érezzem, hogy a világban szükség van arra, amit csinálok, hogy van értelme. És még az is, hogy tényleg normális munkakörülmények között dolgozhassunk, ahogyan egy nyugat-európai zenekar.
Családos anyukaként sem fordult meg soha a fejedben, hogy talán mégis mondjuk orvosnak kellett volna tanulni?
Gyakran megfordult a fejemben a pályamódosítás, de ez nem függ össze azzal, hogy családom lett (habár a férjem szintén zenész, ami azért igényel némi logisztikát az életünkben). Inkább olyan időszakokban, amikor nem volt elég munkám, és ezt nagyon nehezen éltem meg. Valamint amiatt is, mert a zenekari szakma egész egyszerűen „véges”, max. szólamvezető lehetsz, és ….. ennyi. Se pénzben, sem sehogy nem lehet előrébb jutnia egy zenekari zenésznek (a saját zenekarán belül), ami kicsit frusztráló, főleg ha látjuk a szűk környezetünkben, ahogy a multiknál egyre feljebb és feljebb „dolgozzák” magukat az emberek és újabbnál újabb pozíciókat kapnak. De ez nyilván a zenekari lét sajátja, amit el kell fogadni.
Egyébként két éve az operafesztiválnak is dolgozom szervezőként, szóval a szakmám mellett azért próbálok új dolgokba is beletanulni.
Említetted, hogy nagyon inspiráló számodra, ha jó zenészekkel dolgozhatsz együtt. Ezt kifejtenéd? Mennyire nehéz feladat ez mondjuk nagyzenekarban?
Olyan típusú ember/zenész vagyok, akinek a magányosan-gyakorolunk-amíg-tökéletesen-nem-megy-minden sosem volt az erősségem. Mindig csapatjátékos voltam. Akármilyen zenekarban dolgoztam, már gyerekkoromtól, valahogy mindig megtaláltam azt a zenészt, aki az energiájával és tudásával engem is jobbá tett. (Mint amikor olyan valakivel pingpongozol, aki profi, te is sokkal jobban játszol, ha meg olyannal, aki nem tud, attól a te teljesítményed is romlik.) Itt a zenekarban is vannak néhányan, elég csak rájuk néznem, miközben játszunk, és valahogy egymástól jobbak leszünk, nem nehéz rájuk találni. De ez lehet egy szólista vagy karmester is, aki lenyűgöz a szakmai tudásával, követelményével, energiájával. Ugyanezt érzem, ha kisebb kamaracsoportban dolgozom, olyan emberekkel, akik nagyon magas színvonalon zenélnek. De úgy gondolom, hogy ez kölcsönösen működik. Ettől lesz jó egy zenekar, ha azonos szakmai célok vezérlik az embereket, akik egymást húzzák magukkal. Ehhez viszont mindenképp szükség van egy erős egyéniségű, szakmailag magasan elismert vezetőre, aki nem hagyja, hogy lankadjon a zenész figyelme, és nem tűri, hogy rutinból kaszáljanak az emberek a próbákon.
Egyéb (bármi, amit érdekesnek, fontosnak, meghatározónak tartasz) lehet egy elismerés, egy koncert, egy pillanat, egy élmény…bármi. J
Nemrég kaptam egy elég nagy elismerést, abszolút nem számítottam rá, de pont ez volt a legjobb benne. Az Operettszínház vezető karmestere bent ült az egyik színházi előadásunkon, ahol több szólóm is volt. Közben írt az egyik barátomnak, akit ismert, hogy ki csellózik itt, mert nagyon tetszik neki, és ő legszívesebben csak ilyen zenészekkel venné körül magát, rendkívül pazarul és érzékenyen játszom, és köszöni az élményt. Ez nagyon jól esett, főleg, hogy nem is ismert.
Szóval… kb. 2 éve játszottunk Tosca-t az Erkel színházban, és valahogy nagyon szerencsés csillagzat alatt született az egész előadás. Végig kijött minden, zseniális, inspiráló szereposztás, a karmester is vitte magával a zenészeket, minden pillanat kontrollált és nagyszerű volt.
De hála istennek sok ilyen pillanat van az ember életében (Miklósa Erika, Kocsis Zoltán, Kesselyák Gergely, Fenyő László, Kelemen Barnabás, Perényi Miklós, Rohmann Ditta, stb), amikor olyan zenészekkel játszhat együtt, akik miatt igenis érdemes ezen a pályán maradni.
Legfrissebb koncert-élményem pedig az I Musici di Roma és a German Brass hangversenye volt. Ezekből igazán sokat lehet töltekezni.