Mesélj kicsit magadról! Miért választottad a zenész szakmát? Hogyan lettél muzsikus? Milyen út vezetett a zenekari tagsághoz?
Zenész családból származom, édesapám szintén hegedűs, illetve gitár-tanár, anyukám karvezető szakon végzett. Egyértelmű volt, hogy valami hasonló szakmám lesz nekem is, különösen mikor kiderült, hogy tehetségem is van hozzá. Miskolcon kezdtem a középiskolát, majd tovább mentem a főiskolára, közben rengeteg zenekari hangversenyre jártam. Nagy vágyam volt, hogy bekerülhessek a zenekarba, így részt vettem egy meghirdetett próbajátékon, ami alapján felvételt nyertem a zenekarba.
Mi alapján választottál hangszert? Miért?
Szüleimmel együtt választottam, mivel 6-7 éves voltam, persze volt ráhatásuk a dologra. Zongorával együtt kezdtem, de végül a hegedűt folytattam magasabb szinten.
Kedvenc zeneszerződ, zenekari műved? Legemlékezetesebb pillanatod a zenekarban?
Csajkovszkij, Brahms szimfóniáit nagyon kedvelem. Bartók színpadi műveit szintén nagyon szeretem játszani. Emlékezetes pillanat azt hiszem minden koncerten van: a közönség tapsa, illetve amikor az arcokon végig nézek, és látom azt, hogy mennyire tetszett nekik az előadás. De a leges-legemlékezetesebb, mikor kint ültem először az akkor számomra hatalmas színpadon, és kezem lábam picit remegett az izgatottságtól.
Jellemezd magad 3 szóval, kérlek!
Lelkes, szorgalmas, vidám.
Mi a legnagyobb vágyad muzsikusként?
Legnagyobb vágyam, hogy a klasszikus zenére ne úgy tekintsenek, mint szomorú-komoly zenére, az emberek fel tudják fedezni egy-egy darabban a huncutságot, szépséget, vidámságot, az életet.
Mi szükséges szerinted ahhoz, hogy az emberek meglássák a komolyzene vidámabb oldalát is? Hol tart meglátásod szerint ebben a miskolci zenekar?
Elsősorban koncepció. Olyan műsorok, programok, és azok tálalása, amik már egyébként is szerepelnek a zenekar programjaiban. Ilyen például a Ciróka babakoncert, csak még több hasonló jellegű kellene, mert a gyerekműsorokra ugyebár felnőttek is mennek, tehát így lehetne őket több koncertre csalogatni. Meg persze a zenekari tagok is többet mosolyoghatnának. Úgy gondolom egyéként, hogy jó úton halad a zenekar efelé.
Mondtad, hogy egy különleges élmény volt számodra, mikor először léptél fel a színpadra és nagyon izgultál. Ez az izgalom eltűnik a muzsikus életéből idővel, vagy mindig ott van egy kis izgatottság a koncertek előtt?
Teljesen nem tűnik el az izgalom. Legalábbis szerintem. Kicsit mindig kell, nem árt, hogy legyen egy kevés belőle, ez dobja fel az egészet, így nem válik unottá, monotonná sem a közönség, sem a játékos részéről. Úgy gondolom, mindig van kihívás egy-egy új műsorban, mindig izgalmas marad.
Egyéb (bármi, amit érdekesnek, fontosnak, meghatározónak tartasz) lehet egy elismerés, egy koncert, egy pillanat, egy élmény…bármi.
Egyik legmeghatározóbb koncertélmény az volt számomra, amikor pár éve egy turné alkalmával Hollandiában járt a zenekar, és a Concertgebouw-ban játszottunk. A terem monumentalitása, hangulata, a darab (Bach: János passió) a közönség reakciói, ezek mind-mind mai napig emlékezetes pillanatok maradnak számomra.