Debussy és Bartók közismert kompozíciói foglalták keretbe Camille Saint-Saëns alig-alig játszott zongoraversenyét a Miskolci Szimfonikusok márciusi bérleti koncertjén. A szólót Prunyi Ilona adta elő, az együttest Gál Tamás művészeti vezető dirigálta. A Tavaszi fellángolás címet viselő, lelkesen ünnepelt hangverseny bizonyította, hogy a miskolciak képesek színvonalas, összeszedett, érzelemgazdag muzsikálásra. Retkes Attila beszámolója.
A francia késő romantikus mester, Camille Saint-Saëns zongoraversenyeiről hamar megfeledkezett a hálátlan utókor, pedig – a romantika és az impresszionizmus közti átmenet révén – e daraboknak komoly műfajtörténeti jelentőségük van. Ráadásul könnyen befogadhatók, szellemesek, kiegyensúlyozottak, s mégis virtuózak – vagyis semmi sem indokolja, hogy időről időre ne épülhessenek be a hangversenyprogramokba. Saint-Saëns II. (g-moll) zongoraversenye is igazi jutalomjáték volt Prunyi Ilona számára. Az 1868-as keltezésű darabban a liszti-chopini briliáns iskolában gyökerező technikai megoldásokhoz hol spanyolos, hol arabos kolorit társul, néha pedig már-már Debussy és Ravel pasztellszínekkel megfestett világában érezhettük magunkat. A kitűnően előadott szólóhoz érzékeny, figyelmes zenekari kíséret társult, Gál Tamás rutinos irányításával.
A hangversenyt Debussy kéttételes szimfonikus szvitje, a Tavasz nyitotta. Helyes elgondolásnak tartom, hogy a zenekar bátran szakított az unalomig ismert nyitány-versenymű-szimfónia struktúrával, és a zenei impresszionizmus egyik remekművével indította koncertjét. Plasztikus színek, szép fúvóshangok jelezték az együttes megfelelő felkészültségét. A szünet után elhangzó Bartók-remekművet, a Concertót minden zenebarát ismeri, így erről nehéz újat mondani. Gál Tamás és együttesének javára írom, hogy az európai standardnak megfelelő, korrekt, precízen kidolgozott interpretációval tisztelték meg a 135 éve született zeneszerző-géniusz életművét.
A miskolci Művészetek Házában rendezett koncertet végighallgatva két tanulságot tudtam levonni, s mindkettő örömteli. Az egyik, hogy a 2010-es évek elejének hullámvölgye, személyi változásai után a Miskolci Szimfonikus Zenekar – a tapasztalt és felkészült Gál Tamás révén – a szó szoros értelmében jó kezekben („jó pálca alatt”) van. Biztos stílusérzékű, gondos, lelkiismeretes karmester, aki nem a konfliktust, hanem mindig a megoldást keresi. A másik: nagyon szerencsés megoldás, hogy – Sziklavári Károly zenetörténész személyében – zenei szerkesztő és tanácsadó segíti a művészeti vezető munkáját. A magyar (és főként a Budapesten kívüli) közönség ugyanis még mindig oly mértékben konzervatív, hogy minden hangversenyen meg kell találni a jól bevált repertoár és a gondosan adagolt újdonságok kényes egyensúlyát. Ezen a hétfő estén ez tökéletesen sikerült.
Eredeti közlés: Gramofon.hu, 2016. 04. 20.
Retkes Attila