Miskolc. Különleges koncertre hívja a közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar február 5-én. A komolyzene és a népzene különleges találkozásnak lehetünk tanúi ezen a napon. Új változatát hallgathatjuk meg Huszár Lajos: Concerto rustico című művének, bemutatják Juhász Endre: Oboaversenyét és végül a gyimesi hangzásvilágot idézik meg Ács Gyula: Gyimesi táncszvit című alkotásának ősbemutatójával. Ács Gyula azt mondta lapunknak, a magyar népzene a mi édes anyanyelvünk.
Többek között az ön Gyimesi táncszvitje is felcsendül a csütörtöki Szim-Folk koncerten. Hogyan született ez a mű?
Ács Gyula: A Miskolci Szimfonikus Zenekar kért fel rá, hogy komponáljak a számukra egy darabot. Tudni kell, hogy én folklorista vagyok, a Borókás Zenekar alapítója, a Vörös Rébék Zenekar tagja. De emellett zeneszerző is vagyok. Olyan zenét szerettem volna, ami „nem üli meg a hallgatók zenei gyomrát”, tehát ami könnyen emészthető, de népzenei ihletésű. Rögtön eszembe is jutott az én nagy kedvencem, a csángó zene, azon belül is a gyimesi dallamok. Így aztán a táncszvit 6-7 gyimesi táncdallamból és keservesből áll.
Miért pont a gyimesi népzene, miért ezt szereti a legjobban?
Ács Gyula: A gyimesi csángók ma is elszigetelten élnek, a tatros folyó völgyében. Valamikor határőrök voltak. A gyimesi csángók zenéjéről tudni kell, hogy mozsikán, azaz hegedűn és gardonon, vagy furulyán és gardonon játsszák. És mivel én fúvós vagyok, furulyát tanítok, ezért furulyás gyimesi táncokat válogattam. Egyrészt azért, mert ez a hangzás nem csak a számomra érdekes, hanem bárki más számára is. És hát nagy szerelmem a Csángóföld, járok oda népzenét gyűjteni. De nemcsak a dallamviláguk különleges, hanem a hangszereik is, mint a ikerfurulya vagy a gardon. A darabban többször megpróbálom megidézni a gyimesi zene különös hangzásvilágát, az ütőgardon csattogását, a furulyák vagy a kaval zizegős dünnyögő hangját. De tulajdonképpen a darab az, amit a címe ígér: gyimesi csángó tánczene szvitszerűen egybekomponálva.
Hogyan kezdődött a szerelem a népzenével? Mikor találkozott vele először?
Ács Gyula: Drága Sereg János tanár úr tanította nekünk a szakközépiskolában a népzenét. Egyszer behozott egy tekerőlantot, mert arról tanultunk. De persze nem működött. Aztán azt mondta, vigyem vissza az Avas táncegyüttesenek, mert onnan kérte kölcsön. Na, akkor én egy hétre „beteg” lettem, idézőjelben. Otthon alaposan áttanulmányoztam a hangszert, megjavítottam, felhangoltam, és teljesen egyedül megtanultam rajta játszani, négy dal erejéig. És amikor vittem vissza a táncegyüttesnek, Huba, a vezetőjük rám kiáltott: aztán tudsz-e rajta játszani? Én meg a négy dallam birtokában azt mertem mondani, hogy tudok. Így lettem zenész az Avas táncegyüttesnél. Hát ez volta kezdet.
Nagyon sok népi hangszeren tud játszani. Melyik a kedvence?
Ács Gyula: Nincs kedvencem. Szeretem a dudát, a furulyát, a klarinétot, a tárogatót. De szeretem a tekerőt is, szóval nem tudom azt mondani, hogy valamelyik kedvesebb, mint a többi.
Hogyan lehet a 21. században népdalt, népzenét gyűjteni. Van még „tiszta forrás”?
Ács Gyula: Hát egyre kevesebb, de vannak azért még adatközlők. Most megyek majd egy furulyás bácsihoz gyűjteni Domaházára. De még Erdély is tele van érintetlen dallamokkal. Népzenekutatással, –gyűjtéssel 1986 óta foglalkozom és a mai napig járok gyűjteni Erdélybe, a Felvidékre, Magyarország eldugott falvaiba. Most már a tanítványaimat is viszem magammal.
Miért fontos, hogy a fiatalok megismerjék, megszeressék a népzenét?
Ács Gyula: Hát ez a mi anyanyelvünk, a zenei, édes anyanyelvünk. Amit már egyébként sem beszélnek szegény fiatalok, mert ők „shoppingolnak és volt egy filingjük mint egy fless”. De én ettől függetlenül csípem őket, mert nem igaz az, hogy butábbak lennének, mint az előző generáció volt de nagy éhe van a szónak.... A magyar zenei anyanyelv, a folklór, az elengedhetetlen. Én azon dolgozom, hogy a jövő nemzedékének még legyen arca,- Nagy László szavával élve - hogy le tudjuk írni az állampolgárságunkat Magyar…..
De nem vagyok "vadmagyar", hanem a magyar népzene szerelmese….
Névjegy
Ács Gyula
A miskolci születésű zeneszerző jelenleg a Miskolci Egyetem és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanáraként dolgozik.
A magyar népzenével 1984-től foglalkozik, akkor kezdett muzsikálni az Avas néptáncegyüttesnél, majd a Kisbojtár táncegyüttesnél (1985-87) és végül a Szinvavölgyi Vasas táncegyüttesnél (1987-2005).
Alapító tagja a Borókás Zenekarnak (1987), ahol a mai napig játszik.
Népzenekutatással, –gyűjtéssel 1986 óta foglalkozik.
Forrás: Észak
Szerző: Hegyi Erika